Üldözött ügyvédek

Amikor a Kommunista Párt kampányt indított a Fálun Gong ellen, az első intézkedések között szerepelt az ügyvédeknek szóló utasítás, hogy ne védjék a gyakorlókat. Valójában az üldözés kezdeti éveiben hihetetlenül nehéz, sőt lehetetlen volt a Fálun Gong gyakorlóknak tényleges jogi képviseletet találni. Ez azonban az elmúlt években megváltozott, mivel az ügyvédek és a jogvédők egy generációja dacolni kezdett a párt irányelveivel és átvette a Fálun Gong követőinek ügyeit.

Az első ügyvédek között volt Gao Zhisheng, akik a Fálun Gong gyakorlókat nyíltan képviselték a bíróságon. Azóta több mint tizenkét ügyvéd lépett a nyomába. Az életüket kockáztatták azáltal, hogy megkérdőjelezték az egész Fálun Gong elleni politika alapvető tételeit, ezzel tiltakozva a kínai állampolgárok vallásszabadságának megsértése ellen.

Erőfeszítéseik következményeképpen, Gao és más jogvédők maguk is üldöztetésnek vannak kitéve a hatóságok részéről, mint pl. kizárás, őrizetbe vétel, verés, kínvallatás és legalább egy esetben száműzetés. Ezen kockázatok ellenére mégis sokan folytatták a Fálun Gong védelmét.

"A gonosz diadalához csak az szükséges, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."

Edmund Burke

CSELEKEDJEN MOST
CSELEKEDJEN MOST

Fókuszban

További információkért, kérjük lépjen kapcsolatba a Fálun Dáfá Információs központtal

Email: kapcsolat@mfde.hu;